szeretem őket........Yushin-Bidam-Dokmán.....Silla

Előre bocsátom, nem úgy estem beléjük, mint mások… ugyanis az első vetítésnél kb a huszadik résznél kapcsolódtam csak be, lévén, hogy ( és most tudom, hogy sokan nemhogy követ, de komplett kőbányákat dobálnának rám) a Palota ékkövét rendkívül szép, ám unalmas sorozatnak tartottam. Ezért gondoltam azt, elég ha ezt az „ékkövet” csak az egyharmada levetítése után kezdem nézni, hátha addigra kialakul valami cselekmény .

Nem lettem azonnal rajongó, ó nem. Kizárólag a Bidam-Dokmán közti „kémia” keltette fel az érdeklődésemet, mert meghökkentő volt, hogy a csúnyácska, esetlen, vicces és kissé szánalmas alak miként növi ki magát, hogy alakul át a szerelem hatására sihederből vonzó férfivá.

A rákattanásom oka tehát Bidam volt.  A férjem, aki jó későn jár haza a munkából, szegény eleinte csak a fejét csóválta, miféle „hülye szappanoperába” szerelmesedett bele az ő jobb sorsra érdemes és eddig többé-kevésbé értelmesnek tartott felesége. Esténként azzal boldogítottam, hogy zanzásítva elmeséltem neki az aznapi részt, természetesen erősen kidomborítva a „fantasztikus” Bidam tetteit, szavait, érdemeit. Mindegy, túlélte, igaz időnként bandzsított a fáradtságtól, de végighallgatott, még bólogatott is …ilyen a jó férj. ( a következőkben: Férj)

Aztán vége lett, a sorozatnak és Bidamnak is. Napokig nem tudtam hova lenni a gyásztól, a neten végigkerestem minden KNG interjút, filmrészletet, katonaság alatti felvételt, fanmeetinget  stb…stb…stb, a kocsiban végtelenített formában szólt a Can’t I love you.  Mikor meguntam, elkezdtem nézegetni a többi – számomra teljesen indifferens – szereplőt. Alcheon – szép, hű, uncsi. Yushin, nagy az orra és egyébként is uncsi, mást se csinál mint bánatos boci-szemeket mereszt Dokmánra, csak tudnám, miért? (Ismétlem, nem láttam az első huszonegykét részt.) Wolya – na ő már … szóval, igen. Bojong,  a hwarangok, Seolwon,  Mishil, mindenki szép édi-bédi, de a csodás Bidammal senki sem ér fel.

A Férjnek elhullatott történet-morzsák úgy látszik megtették hatásukat, mert egyszer csak azzal állt elő, hogy az ebay-n megvette a tíz lemezes, angol feliratos változatot!!  Mikor két héttel később megérkezett a csomag, úgy örültem neki, mint  egy gyerek.  Férj tíz napos vizsgaszabin volt otthon, a gyerekek óvodában-iskolában, úgyhogy azonnal elkezdtük nézni.

Az első tizenegykét részt végigszenvedtük – véget nem érő bonyolult társalgások, jelentőségteljes pillantások – ok nélkül – intrikák, pletykák, stb, stb. Elfogadom, hogy az alkotók kellőképpen meg akarták alapozni a nézők tudásanyagát Dokmán előéletére vonatkozóan, de kissé soknak találtam az erre „elköltött” epizódok számát.

Azért volt néhány izgalmas pillanat is.

A háborút, azt, hogy Yushin, Dokmán és a többi idétlen, gyakorlatlan, rémült hwarang-társuk mind-mind felnőtt harcossá  vált, beleértve az édesanyja nyomorúságos helyzete miatt mindenáron életben maradni akaró, és végül is dicső halált halt Shi-yeolt,  döbbenetes erővel ábrázolták.

Alcheon nagyképű, vonalas, már-már kegyetlen vezetőből alakult át a parancsnoksága alá vezényelt szedett-vedett és lenézett csapat hősiességét látva. Itt kezdődött és erősödött meg Alcheon és Yushin életre szóló baráti-bajtársi kapcsolata.

A háború után azonban minden visszatért a régi kerékvágásba: bla-bla-bla vég nélkül. Mindegy, ez az én véleményem, lehet, hogy nincs igazam.

Napi három-négy részt engedélyeztünk magunknak (van ugyebár háztartás, ill. vizsgafelkészülés is a világon) úgyhogy mire lezajlott a vizsga nagyjából túl voltunk a sorozat felén.

Én pedig Bidamon. Bizony.

Férj azoknál a részeknél kezdett furcsán nézni rám, amelyekben Yushin már fiatal felnőttként, Dokmán kiképzőjeként, majd parancsnokaként jelent meg.

Én ugyanis előzetesen megpróbáltam némi jellemrajzot adni neki a szereplőkről és Yushint mint „boci-bú, unalmas, sőt , a szerelemért harcolni nem tudó, ezért a szeretett nő elveszítését tökéletesen megérdemlő, időnként basáskodó alak”-nak festettem le. (néhány példa arra, hogy mit értek boci-szemeken…)

„ Ez a gyerek mást sem csinál, mint harcol a szerelméért. „ – mondta Férj a harmadik, vagy negyedik olyan rész után, amelyekben Dokmán: elküldte 

és/vagy a lelkébe taposott:

és/vagy  lerázta:

és/vagy megríkatta Yushint.

„Ti nők fantasztikusak vagytok. Ez az alak unalmas? Ez egy  férfi. Méghozzá a legjobb, lovagias értelemben. Ha Dokmán sír, vele sír, ha Dokmánnak lázgörcse van, szorosan átöleli és három nap három éjjel ápolja – a legtöbb férfi azonnal a patikába rohanna és három napig nemhogy nem ápolná, de haza se jönne, annyira utálja a betegséget. Úgy értem, a másét. Kíváncsi vagyok a te Bidamodra .”

Lapítottam, mint az a bizonyos……

Tulajdonképpen én is újra kíváncsi lettem. Megnyomtam magamban a Sillára vonatkozó „RESET” gombot és elkezdtem teljesen új szemmel, elfogulatlanul figyelni a történetet.

Zárójelben:

Igy jártam ezzel a csajjal… pedig olyan szép papírhajókat hajtogattam neki, de csak az orrát piszkálja és az a mániája, hogy sosem fog férjhez menni…

Zárójel bezárva.

Hozzá kell tennem, hogy nagyon-nagyon sokáig hálás leszek az MBC-nek, filmíróiknak, látványtervezőiknek, színészeiknek, rendezőiknek stb…. stb…azért, hogy ezt a gyöngyszemet, „ékkövet” elkészítették. Persze a magyar tévének is, hogy a ránk ömlő kulturális-szemét-folyam közepette, mentőövként (van remény!!!!!) elénk dobták a sorozatot. Ritka, hogy ennyire profi munkát , a nézőt ennyire értelmes lényként kezelő filmet láthatunk. ( a fantasztikusan jó zenét kifelejtettem!)

Szóval, vissza az ősi Koreába.

Puhwolju választás…. Bidam-Vigyori és az ő egyes számú semmire-sem-jó-terve. Jesszusom.

Így másodszorra nézve kifejezetten irritáló volt, hogy a becsülettel, teljes odaadással, szívvel, koncentrációval harcoló, félholtra vert Yushinnak (aki, mily különös, most is Dokmán hatalmának megerősítése érdekében, AZAZ SZERELEMBŐL teszi oda magát) még a wonsanghwával, a „nemszívesentalálkoznékveleegysötétsikátorban” figura Chilsukkal is meg kell küzdenie.

Chilsukról annyit, hogy életéből röpke tizenöt évet töltött azzal, hogy megtalálja és megölje Dokmánt illetve nevelőanyukáját, a picit lassú gondolkodású, ám annál hűségesebb Sohwát.

A hölgyre és az úrra később még visszatérek…ugyanis ők ketten a legérdekesebb, legtragikusabb, legszomorúbb „furcsa pár” akiket valaha láttam.

Vissza Yushinhoz….

Bidam hiába kéri, hogy egyedül őt büntessék meg… egyszerűen elküldik,
Yushin pedig újra küzd.

Bocs, haver, ezt elszúrtam…

Chilsuk lesz az ellenfele…

Hogy ki-cso-da…??

Tízszer fogok támadni….

Állok elébe…

Ezt gyorsan elintéztem.

Mi ez a kaparászás…????

Bírod még…?

Bele fog halni…..

Kelj fel Yushin, meg tudod csinálni!!!!

Yushin veszített...

Nem volt képes kivédeni a tíz támadást, ezért….

Yushin legyőzött engem!

Megcsinálta!!!!!!!!!!!!!!!! De vajon él-e még…..?

A vége felé Férj egyszer csak kiment. Na, – gondoltam - elege lett, biztos a garázsba ment, motort szerelni. Egyszer csak visszajött a házba, hallottam, hogy matat a konyhában, vizet ereszt magának, aztán bejött és leült mellém. Megkérdeztem, miért ment ki, unta talán? Rám nézett a szeme piros volt. „ Egy frászt untam. Elbőgtem magam!”

Ha nem ülök, lerogytam volna. Hozzá kell tennem, életem párja igazi „kemény gyerek”, autót tuningol és gyorsulási versenyeket nyer, vitorlázik, motorozik ( legutóbb Korzikán volt, engem is vinni akart, de féltem, hogy beledöglök ha több ezer kilométert rázatom magam. Pár órás utakra még csak-csak eljárok vele, de nem vagyok fanatikus. Inkább kertészkedek.)
szóval házasságunk tizenegy éve alatt csak akkor láttam sírni, mikor szültünk. Ez a Yushin (meg az MBC) tud valamit!

A „hwarang-wrestling”és benne a Chilsukkal való végső küzdelem szerintem a tévéfilmek történetének egyik legdrámaibb, legjobban felépített jelenet-sora. Beleértve az általam addig utált Bojong meghökkentő (és tegyük hozzá nagyon-nagyon sportszerű) győzelmi ökölrázását a végén. Na jó, őt továbbra is utáltam. Annak ellenére, hogy az elveszített küzdelem után anyukája átölelte(!!!) – teljes döbbenet, a sorozat folyamán nem nagyon emlékszem, hogy Mishil bárkit is megölelt volna. (Ha csak nem azért, -  lásd Chun Chu-  hogy kedvesen a fülébe suttogja: „Én irtottam ki a családodat.”) Hiába na, az anyai szív az anyai szív. Bojong bocsánatot kért Mishiltől, amiért nem tudott győzni (ez kb a tizedik ilyen eset volt, kicsit sajnáltam már – bármilyen fontos feladatot bízott rá anyuka, semmi sem sikerült – legyen az bérgyilkosság, emberrablás vagy egyéb, gyereknek való apróbb teendők.)

Az apukáját, Seolwont viszont bárhogy is próbáltam, képtelen voltam megutálni.

 

Az eredetiben ugyanis olyan kedves, búgó, szőrös, erotikus hangja van, hogy minden egyes alkalommal, mikor kiejtette a száján: „Seju” , („szedzsu” , ha jól emlékszem pecsétőrzőként lett lefordítva) így szólítván örök szerelmét, Mishilt, a hideg futkározott a hátamon. Nem tudom, csak a képzeletem játszik-e velem, de Dokmán és Yushin kapcsolatának analógiáját véltem felfedezni Seolwon-Mishil kettősében. Azzal a jelentős különbséggel, hogy „Seju” legalább az ágyába fogadta hű szolgáját.

Dokmán-Dokmán, ez nálad miért nem szerepelt az opciók között????

A beszédhangokról még annyit, hogy Yushin (Uhm Tae-woong – omteungnak ejtik) és Bidam (Kim Nam-gil) is hihetetlenül szép orgánummal rendelkezik. Yushin énekelni is nagyon tud, Bidam már inkább csak „elmegy”, nem  tudom, hogy hozták össze azt a gyönyörű Can”t I love you-t…

Ezt kéretik nem elfogult véleménynek tekinteni, megnéztem-hallgattam rengeteg fanmeetingen készített videót !

Bidam ennél a jelentenél  idegesített. Yushint fasírttá verték Dokmánért – köszönhetően Vigyorinak – ő pedig sértetten figyeli a testileg-lelkileg összetört  szerelmesek közti intim (VÉGRE!!!) jelenetet. Hogy miért hívom Vigyorinak:

Ahogy várható volt, Mishil és klánja nem hagyja annyiban a vereséget (biztosak voltak benne, hogy Bojong győz…) megzsarolják Yushint, azzal vádolván, hogy segíti, sőt vezeti a Gaya-i ellenállást . (Aminek annyi az alapja, hogy Yushin, élete kockáztatásával végül is szövetséget kötött Wolyával, természetesen Dokmán érdekében, ezzel is gyarapítve a leendő királynő híveinek táborát. Földet és megélhetést biztosított saját birtokán az addig kitaszítottként tengődő Gaya-i menekülteknek.).

Folyt. köv.